Sikeres évet zárt a Súgólyuk Színház

IMG_9871

Fárasztó, ám annál sikeresebb évet tudhat maga mögött a komlói amatőr társulat. Egy remek hazai szervezésű országos fesztivált követően idén a komlói nézők mellett a soproni publikum is szívébe zárta színészeinket.
Minden szempontból kimagasló évet zárt a komlói Súgólyuk Színház. A nyár elején, az együttes szervezésében megrendezett I. Komlói Amatőr Színházi Találkozón a Magyar Szín-Játékos Szövetség Arany minősítéssel díjazta a csoport produkcióját, különdíjként pedig meghívást kaptak a Magyar Dráma Napja tiszteletére szervezett 3. Teátrumi Színözön elnevezésű rendezvényre a Soproni Petőfi Színházba.
A Súgólyuk Színháznak idén 10 fellépése volt, ebből 7 Komlón és 3 vidéken, 5 különböző darabbal!!!
A társulat mindegyik előadása teltház előtt zajlott!!! Idén 6 új szereplő mutatkozott be az együttes színeiben! Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kultúráért felelős államtitkár, a Súgólyuk Színház tiszteletbeli tagja 3 alkalommal volt vendége az előadásoknak köszöntve a társulatot és a nézőket.

A “Súgólyuk” idei sikerdarabja Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című komédiája volt. Az október 9-én, 16-án és 30-án színre vitt produkcióra összesen 912 néző váltott jegyet. Felmerült az igény egy negyedik elóadásra is, hiszen több mint 150-en jelezték, hogy nem tudtak jegyet váltani az előadásokra, de a Színház-és Hangversenyterem zsúfolt év végi programjába nem sikerült megfelelő időpontot találni a bemutatóra.

IMG_9926

Jó hír azoknak, akik lemaradtak az előadásról, hogy a 30-i produkciót a helyszínen megtekintette Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója és a jövő évi fesztivál programjába beválogatta a darabot, így a tervek szerint 2016 nyár elején megrendezendő II. Komlói Amatőr Színházi Találkozón evvel a színdarabbal vesz részt a megmérettetésen a Súgólyuk Színház társulata.

súgólyuk1

Rövid év végi pihenő után január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából Budapesten, a Nemzeti Színházban nyitja az évet a csapat, ahol Rejtő Jenő – Nádassy László: A jutalomjáték című darabját mutatják be a fővárosi nézőknek.