A Súgólyuk közönségsikere a Nemzeti Színházban

Súgóllyuks

Május 21-én került megrendezésre Budapesten a Nemzeti Színházban a KASZT FESZT elnevezésű program, melyen a pápai Teleszterion Színházi Műhely, a budapesti Affér Színház, a székesfehérvári Prospero Színkör, az inárcsi Kb 35 Társulat mellett a komlói Súgólyuk Színház is színpadra lépett.

A Nemzeti Színház stúdiószínpadán Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója és Fajcsi Ferenc, a komlói Súgólyuk Színház rendezője, a komlói fesztivál házigazdája köszöntötte a szép számú érdeklődőt és a megjelent csoportokat. Pataki András a köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ezen a napon az I. Komlói Amatőr Színházi Találkozó öt legjobb produkciója mutatkozik be a fővárosi közönségnek. Egyben megköszönte a lehetőséget Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának, hogy a magyar színjátszás legikonikusabb teátrumában adhatnak számot tehetségükről az amatőr társulatok.

súgólyuks

Míg a nagyszínpadon többek közt Törőcsik Mari, vagy éppen Béres Ilona próbált az esti előadásra, addig a színház Gobbi Hilda Színpadán a komlói Súgólyuk Színház mutatta be Rejtő-Nádassy: A jutalomjáték című bohózatát. A produkciót percekig tartó vastaps kísérte a nagyszámú közönség részéről. Ahogy a fesztiváligazgató fogalmazott a programsorozat után: “A nap “közönségdíjasa” a komlói társulat volt. Kétség kívül a legnagyobb közönségsikert a Súgólyuk Színház aratta ezen a napon.”

Méltó helyen és színvonalon búcsúztatta a Rejtő-darabot a közönségtől a csoport, hiszen a tervek szerint utoljára játszották ezt a művet.

A hazaérkezés után a társulat gőzerővel vetette bele magát a munkába, hiszen június 16. és 19. között rendezik Komlón a II. Komlói Amatőr Színházi Találkozót, melyet a Súgólyuk Egyesület szervez. A fesztiválon a komlói csoport a tavaly ősszel nagy sikert aratott Család ellen nincs orvosság című Ray Cooney darabot mutatja be, melynek megkezdődtek a felújító próbái is. Ezt a darabot a KASZT után, október elején Sopronban láthatja ismét a közönség. A soproni Petőfi Színház 175 éves jubileumi műsorfolyamába hívták meg a produkciót. Mindemellett párhuzamosan készülnek Neil Simon: Furcsa pár című komédiájának komlói bemutatására, melyet valamikor az ősz folyamán láthat a közönség.