A romániai Bihar megyéből, Érmihályfalváról a Móka Színjátszó Kör Molnár Ferenc művéből készült A császár előadással vett részt a KASZT-on.
A történet az egyetlen gyermeküket elvesztő színészházaspár sorsát, tragédiáját követi nyomon egy olyan korban, amikor a Napóleon ellen kimondott szó a halálba vezethet.
Az értékelést Regős János azzal kezdte, A császár nem a legjobb darabja Molnár Ferencnek. Felbukkan benne az írói zsenialitása, mély látásmódja, de ez a műve, nem sok lehetőséget kínál a játszóknak a színpadon. Az érmihályfalvaiak produkciójáról az volt a véleménye, nagyon ingerszegénynek bizonyult a darab megjelenítése, ezt fokozta a szereplők fekete ruhája, a fekete függöny, a sötét, borús fények. Hézagosnak találta néhány helyen a dialógusokat, s szerinte az oratorikus hangulat sem segítette elő a megfelelő tempó megtalálását, miközben akadtak szép színpadi pillanatok is. Kitért a hanghordozási problémákra, hogy a szituációkhoz igazítsák finomabb eszközökkel a megszólalásokat. Hozzátette: nagyon becsüli a társulatot, hogy ezt a nem könnyű művet bevállalta.
Németh Ákos, aki bevallottan nagy rajongója Molnár Ferenc műveinek, azzal kezdte: ő nem ismerte ezt a darabját az írónak, de csalódást okozott számára a szöveg. A leleményességet, a furfangot, a finomságokat, az egyedi szellemességet és humort hiányolta a műből. Ugyanakkor a színpadra vitel komoly fejtörést okozna számára is, mert ahogy megfogalmazta, nincsenek a darabban igazi játék lehetőségek, miközben nehéz színészi feladatokat tartogat. Az előadásban a csoportszereplőknek nem érzékelte a sorsukat, ezért statikusnak látta a produkciót több helyen, miközben érzett a játékban némi pátoszt. Ám ez szerinte abból is adódhatott, hogy maga Molnár is egyes helyeken pátoszos írta ezt a színdarabját.
Szávai Viktória is kíváncsian várta, hogyan hat rá ez a számára is ismeretlen Molnár-darab. Ő egész végig azon gondolkodott, vajon mit tudna kezdeni a színpadon az írónak ezzel a valóban alig játszott és talán nem is olyan jól sikerült művével. Ő azt tanácsolta a csoport tagjainak, mivel irreálisan sok dolog történik a színpadon, a cselekményben, ezért a színészek próbálják meg ellenpontozni a letargikus hangulatot, helyzeteket feszültségekkel, aktív színészi jelenléttel.
Pataki András örült annak, hogy az írózseninek hatalmas vállalkozásként egy különleges, furcsa művét is be tudták mutatni a KASZT-on. A rendező kifejtette: azt tartja a színházi mondás: “Molnárt Molnárul lehet játszani”, ám ebben az esetben ez nem igaz. Tanácstalanná válik az ember ennél a szövegnél, amelyet csak úgy lehet értelmezni, érvényessé tenni, ha játszók tudatában ott sorakozik az egész Molnár-életmű minden fénye, nagysága, színpadi hőseinek lelke. Ezért úgy gondolja ebben az esetben az író nevét el kell felejteni, mikor színpadra kerül ez a műve. Ugyanakkor értelmezésben előtérbe kell helyezni a búcsút, azt hogy valaminek a végét jelenti a darab, a szöveg, Nagy feladatot jelent ennek az alapanyagnak a megfejtése, mély elemzése, hogy valóban megtalálják az igazságait az egy térben lévő összes szereplőnek. Így talán elérhető, hogy a cseppet sem könnyű szituációk működőképesek maradjanak. A feladat elvállalásáért külön gratulált a színjátszóknak.
V.R.