Lapátolásba zárt filozófia
A lendvai LeSzSz Társulat Háy János A Herner Ferike faterja című művével lépett fel a KASZT-on. A csapat a legkisebb határon túli magyar amatőr színjátszó közösség, Muravidék színházi együttese. Ebben a felállásban három éve működnek. Mint mondták, februártól számolva a komlói fesztiválon való szereplésük volt újból az első színpadon töltött napjuk.
Háy János darabja kedvelt a színjátszó körökben. A művet három nyelvre is lefordították – angol, német, lengyel –, és 2005-ben Heidelbergben közönségdíjat is nyert. Ősbemutatója a Pécsi Harmadik Színházban volt Vincze János rendezésében. A mű mély filozófia, az árokkaparással foglalkozó három férfi lapáttámasztás közben lételméleti alapkérdéseket feszeget.
Németh Ákos azzal kezdte a szakmai beszélgetést, hogy jó barátja Háy János, elfogult vele kapcsolatban. Szereti ezt a művét, amelyet úgy írna le, hogy az író magánmitológiájából táplálkozó történet. Kisemberek keserű sorsát mutatja meg a rá jellemző hosszú felépítésű írásbeli, dramaturgiai tempókra építkezve. Ez hordozza a darab színpadra állításának nehézségeit, hiszen az ismétlődések, a filozofikus mondanivaló lassú megkomponáltsága miatt a játszási ritmusra nagyon kell vigyázni, hogy működjön az előadás. Ezt jól oldotta meg a lendvai társulat.
Lucie Málková úgy folytatta, hogy a színdarab náluk, Csehországban is működne, jó választásnak tartja a művet. Szerinte ez a változat ebben a feldolgozási módban jól sikerült. A díszlet ötletes volt, megtartotta funkcióját az idősíkok között is. A színészek játéka hatásos maradt végig, nem látott felesleges gesztusokat, önbizalommal telített teljesítményt nyújtottak a szereplők. Valóságos embereket, sorsokat látott viszont a színpadon. Gratulált a csapatnak.
Regős János aláhúzta, hogy két nagy akadályt is sikerrel vett a csoport ennek a műnek a bemutatása közben. Adott volt az egyik síkot, rögzített helyzetet, állandóságot adó színpadi árok és közben ott lebegett felettük – filozofikus-darabként – a játék közbeni monotonitás. Erős hézagok jöhetnek ilyenkor létre az előadás alatt, s ezt szinte mindig elkerülték a lendvaiak. A színészi játékot, a figurák megjelenítését jónak tartotta. Mindenkin érződött, hogy milyen szándékkal mozog, dolgozik a színpadon, éltek az egyéni történetek.
Pataki András is kiemelte, hogy jól felépített, működőképes előadás született, megfelelő ívben végigvitt sorsokat látni a színpadon. A helyes ritmus megtartása érdekében ebben a helyzetben ő úgy akadályozná meg az esetleges tempóbeli megbicsaklásokat, hogy a színészi energiaállapotokat rendelné hozzá az ábrázolt emberi erőfeszítésekhez, belső érzelmek, gondolatok létrehozásához. A műben az átlagosnál gyakrabban káromkodnak a szereplők. Szerinte ezt is lehet megfelelő módon kezelni, ha a kötőszavak elhangzása mögötti indulatiságra, szellemiségre, gondolatiságra fókuszálva irányítják rá a figyelmet az adott helyzet valódi tartalmára. Így nem lesz közönséges és öncélú a káromkodás az előadás közben. Összességében ő is gratulált a lendvaiaknak.
V.R.
Fotó: Péter Szabó Zoltán