Wing Singers és Dalok a tábortűznél

Égig érő tábortűz mellett

A gospel és a nosztalgia zene remekül megfért egymás mellett a KASZT kiegészítő programjai között. A Wing Singers a kóruséneklés szépségeit, erejét, energiáit villantotta fel szombaton, míg este Dalok a tábortűznél címmel régi nagy slágereket, örökzöld dalokat adott elő egy komlói zenészekből álló formáció nagy sikerrel.

A Wing Singers egységes, remekül éneklő, az élet szeretetét árasztó jó csapat. Szólistái megállnák a helyet a profi amerikai templomi kórusok, gospel együttesek között. Erejük, energiájuk, falakat és pántokat repesztő hangjuk a műfajnak megfelelően egeket ostromolt. Könnyed, szórakoztató műsort adtak elő a fesztiválon, megmutatva, hogy mennyire kiemelkedően tudnak énekelni, és azt is, hogy a zene, a muzsika még a forró nyári délutánon is képes a lelket hűsítően beborítani a közös éneklés örömével, megfejthetetlen titkával.

Este a népszerű Rockantak formációra épülő Hudacsek Zoltán, Papp Edina, Széplábi András és Pomázi Attila négyes muzsikált a nézőknek. Repertoárjukban főként nosztalgia-számok szerepeltek, egyebek mellett olyan slágerekkel, mint az Így szólt hozzám a dédapám, a Jöjj kedvesem, Jó nekem, de játszottak saját dalt is. A dalok a tábortűznél öröm-koncert valóban megidézte a régi idők hangulatát, amikor a tűz mellett üldögélve előkerül egy gitár, amely az ismert számok által közös kapcsot jelent mindenki számára. Az idő pedig körforgásként repíti a lelkeket a soha el nem mesélt történetek felé, amikor aztán a slágerek és refrének által fél szavakból is megértik egymást az emberek. Ilyen volt ez a vidámságot, örök barátságot, a színes életet hordozó kis nosztalgia-buli. Komlói szívvel, lélekkel, zenére született életekkel, KASZT-ra hangolva. Tábortűzeink fényében.

V.R.                                                                                                                                                                   Fotó: Péter Szabó Zoltán