Csoportok 2018.

Alig Színpad

Az Alig Színpad gyermekszínjátszó csoportként alakult 1993-ban. Azóta felnőttünk és többször megújultunk. Műsorképünket tekintve nagyon változatos a kép: klasszikus daraboktól a vásári komédiáig minden műfaj megtalálható, kísérletező, útkereső színpadként határozzuk meg önmagunkat. A komolyabb mondanivalót hordozó darabok mellett a színpad minden évben készít vásári, népi komédiákat is, amelyekkel a nyári-őszi időszakban kistelepüléseken: falunapokon, szüreti rendezvényeken lépünk fel. Fontos műhely-szerepe van a színpadnak abban a tekintetben, hogy bármely tagunk kipróbálhatja írói, rendezői tudását is. A saját tagjaink által írt és rendezett darabok ma már műsorképünk fontos elemét alkotják. Célunk, a kultúra ápolása és minőségi előadások elkészítése és bemutatása, ezért szeretünk minél több fesztiválra eljutni és ott értékes tapasztalatokat és ötletet gyűjteni.

 

Érmihályfalvi MÓKA színjátszó kör

Móka 2000-ben alakult Szabó János kezdeményezésére és vezetésével. A csoport tagjai pedagógusokból, közalkalmazottakból, szabadfoglalkozásúakból tevődik össze. Évente 3-4 nagyszínpadi bemutatót tartanak Érmihályfalván, azon kívül számos meghívásnak tesznek eleget úgy Romániában, mint Magyarországon. Az elmúlt 17 évben kb. 50 bemutatójuk volt. Műsorukon szerepelnek vígjátékok, drámák, kabaréműsorok, zenés irodalmi összeállítások.
Néhány cím a bemutatott művekből:
– Szigligeti Ede: A cigány
– Móricz Zsigmond: Égi madár (saját dramaturgiával)
– Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
– Móricz Zsigmond: Úri muri
– Rejtő Jenő: Egy görbe éjszak
– Rejtő Jenő: Úri lány szobát keres
– Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
– Bródy Sándor: A tanítónő
– Csiky Gergely: Buborékok
– Hunyady Sándor: Három sárkány
– G.B. Shaw: Pygmalion
– Székely Csaba: Bányavirág stb.
Rendszeres részvevői a Hajdúnánáson megrendezendő Premier Színjátszó Fesztiválnak, ahol számos díjat nyertek, úgyszintén számos díjjal tértek haza Ajkáról az Arany Deszka Fesztiválról, többek között a fődíjjal, de díjazottak voltak Balassagyarmaton is.

 

Escargo Hajója

Fő tevékenységét tekintve az Escargo hajóját nem egyszerű behatárolni vagy egy-két szóval kifejezni. Alapvetően ez egy színjátszó csapat, rendezőkkel, színészekkel. Ez így rendben is volna. Ám ha csak ennyiről volna szó, akkor semmiben sem különbözne a többi színjátszó társulattól. Mindenkinek megvannak a saját erényei, ahogy az Escargo csapatának is, ami főként a közösségben való gondolkodásban, a felek közti egyenlőségben és az egymás iránti tiszteletben mutatkozik meg.
„Nálunk a szerepek nem különülnek el élesen, mi inkább vagyunk moderátorok, semmint rendezők vagy tanárok. Tulajdonképpen mi vagyunk azok, akik eszközként szolgálunk a gyerekek számára, azért vagyunk, hogy ők szabadon megnyílhassanak, kifejezésre juttassák önmagukat. Mi ebben segítünk nekik, s, hogy mindezen folyamatok révén létrejöhessen a közösségi élmény.” Az Apolló Kulturális Egyesület fenntartásában működő intézményeink: – Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet – Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola – Weöres Sándor Könyvtár és Kreatív Alkotótér Működésünk főbb területei: Művészeti nevelés: 2007 őszétől a Szivárvány Gyermekházban alternatív színházi műhelyünk mellett elindítottunk diák- és gyerekszínjátszó, illetve vizuális szakköröket, felvételi előkészítőket. Volt mozgásszínházi csoportunk is. 2006 óta szervezünk nyári táborokat.
Színköreink évek óta sikeresen szerepelnek fesztiválokon, kapnak szakmai elismeréseket. Részvétel Pécs városának kulturális életében: városi ünnepségek irodalmi részeinek megrendezése, fesztiválok és nyári színházi előadások szervezése. Drámapedagógia módszereinek képviselése a Dél-Dunántúli Régióban: dráma- és színházi nevelési foglalkozások tartása, drámapedagógiai programok befogadása, találkozók szervezése. Más művészeti csoportok tevékenységének támogatása: befogadó hely fenntartása, fesztiválok szervezése révén fellépési lehetőség biztosítása.

 

Kb 35 Inárcs

A KB35 Társulat egy, idén 30 éves hagyománnyal bíró színjátszó műhelyből nőtte ki magát. A tagok gyerekszínjátszó korosztályon keresztül, diákszínjátszó éveken át rengeteg szakmai tapasztalatot szereztek, amit felnőttként, társulattá szerveződve is kamatoztatnak. A műhely nagyon értékes amatőr jellegét őrzi, melynek legfontosabb jellemzői az önazonosság, illetve hitelesség. Célunk, hogy a színház nyelvén keresztül párbeszédet tudjunk kezdeményezni a nézőkkel a minket és remélhetőleg a széleskörű társadalmat is érintő, érdeklő témákról. Fontos kiemelni, hogy több hasonló társulattal is baráti viszonyt alakítottunk ki. A pesti, győri, celldömölki csoportok örömmel érkeznek meg hozzánk minden évben hagyományos Színkavalkád elnevezésű fesztiválunkra, ahol az ország legjobb színvonalú alternatív színházi csoportjai vesznek részt.
A csoport tagjai amatőrök, vagyis civil munka mellett foglalkoznak színjátszással, ami lehetőséget biztosít arra, hogy saját életbeli tapasztalatait is hasznosítsák. A társulat az utóbbi években nagy hangsúlyt fordít a „hagyományos” előadások létrehozása mellett, a drámapedagógia előadások bemutatására.

 

Körmendi Kastélyszínház Társulat

A Rába-parti kisváros, Körmend régóta büszkélkedhetett színjátszó csoport működésével.A gárdában található itt kezdett és már végzett színész, jelenleg is színi tanodában a szakma fortélyát elsajátító fiatal, és többszörösen Kazinczy-díjjal jutalmazott tanuló. Úgy véljük, az emberekben szunnyad a tehetség,- ez az adottság sokakban színjátszásra is alkalmassá teszi őket. Sokszínű, érzékeny, bámulatos pillanatokra, előadásokra képes közösséggé váltunk. Arra bíztatjuk embertársainkat, hogy higgyenek magukban, mert csodákra képesek, a csoda bennünk van, mindannyiunkban.

 

 

Rába(p)ART Társulat Ikervár

A Rába(p)ART Társulat (Ikervári Színkör) 17 évvel ezelőtt kezdte el kulturális tevékenységét. A 2005-től egyesületként működő csoport aktív pályázati tevékenységet is folytat. Legjelentősebb pályázati eredményeik: 2012-ben IKSZT beruházás megvalósítása és működtetése Ikerváron. 2014-ben közösségi kisbusz beszerzése. A színkör állandó résztvevője a regionális, országos színjátszó találkozóknak, minősítő fesztiváloknak. Repertoárjuk széles, változatos: titokjátékok, vásári komédiák, abszurd drámák, japán végzetjátékok, Csehov egyfelvonásos színművei mind-mind kihívást, de megnyugtató, sikeres megvalósítást is jelentettek/jelentenek számukra. Sok – sok bronz, ezüst és arany minősítéssel, továbbá a „legjobb jelmez”, „legjobb szcenika”, „legjobb színészi alakítás” díjjal is rendelkeznek. 2016-ban az erdélyi szórványmagyarság meghívására Déván, Lupényban és Vajdahunyadon vendégszerepeltek. 2017-ben a Heves megyei Kárpát- medencei Színjátszó Találkozón bemutatott darabjukkal ( Jack London: Osztozkodás) a fesztivál legjobb előadása (ezüst minősítés), ill. a legjobb rendező/rendezés díjban részesültek.

 

RÉV Színház – KB35 Inárcs

A vidéki független szféra két képviselője, a KB35 Inárcs és a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat koprodukciójában, William Shakespeare Othellójával olyan témákat érintenek, mint a xenofóbia, manipuláció vagy a családon belüli erőszak. A két csoport története jó pár helyen keresztezte egymást, legyen szó Komlóról, Balassagyarmatról, Inárcsról vagy épp a MU Színházról, ahol első közös bemutatójuk készült.

 

 

 

 S. K. Társulat

2011 tavaszán a régi szerelem, a színpad bevonzotta újra a pápai amatőr színjátszás nagy öregjeit, amikor életre hívtuk az S.K. TÁRSULATOT.
A csoport összetételéből és a fő célból, hogy a közös játék örömjáték legyen, eleve adódott, hogy csak vígjáték kerülhetett szóba. Azt viszont Karinthy óta tudjuk, hogy humorban nem ismerünk tréfát. Ezért vált a munka egyre komolyabbá, a próbák valódi erőpróbákká, s így a csapat csak abban az értelemben maradt amatőr, hogy egyik tagunk sem űzi hivatásszerűen a színészetet. A kezdetek óta játszottunk már hazai és nemzetközi klasszikusokat és a humor mellett belekóstoltunk a komolyabb műfajba is. A fesztiválra hozott darab is ez utóbbit képviseli.

 

 

 

Soltis Lajos Színház

A Soltis Lajos Színház, jogelődje a Sitkei Színkör 1980-ban jött létre. A kezdetektől Nagy Gábor vezetésével működő közösségünk alulról jövő, önszerveződő kezdeményezés, melynek alapításakor nem volt jelen professzionális színházi szakember. A falusi színjátszókból 1997-től formált alternatív színházat az azóta tragikus körülmények között elhunyt Soltis Lajos (vajdasági, később veszprémi színész, rendező, a Tanyaszínház alapítója.) A szakma iránti odaadás és az elérhető legmagasabb színvonalra törekvés ettől kezdve lett a társulat központi értékévé.
2001 óta Celldömölkön működünk. Színészképzés kezdődött, neves szakemberek bevonásával és az egyre képzettebb társulattal színházunk egyre több sikert ért el. Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjunk, Területi Prima díjunk és a Vas megyei Érték Díj mellett számos hazai és nemzetközi (CIFET Kairó, MITEU Ourense, Tromso Dialog) fesztiválsiker fémjelzi működésünk.
Fő küldetésünk a jó színvonalú népszínház, abban az értelemben, ahogy Soltis Lajos használta. Előadásokat színre vinni minden korosztálynak és rétegnek, majd eljutni a közönséghez minden nehézség ellenére. A legkisebb falvakban, apró színpadokon, szabadtéren ugyanúgy jelen lenni és játszani, mint a megye, vagy távolabbi vidékek nagyrendezvényein, fesztiváljain.

 

Súgólyuk Színház

A komlói amatőr színjátszás több évtizedes hagyományai éledtek újra, amikor 1996-ban megalakult a Súgólyuk Színház. Az eltelt időszakban a folyamatosan bővülő létszámú társulat a nekik otthont adó Komlói Színházban közel ötven színdarabot, mesejátékot, vígjátékot, verses-zenés összeállítást vitt színpadra. A színház tagjai rendszeres szereplői városi ünnepségeknek, megemlékezéseknek, a környező települések falunapjainak, rendezvényeinek. Munkája elismeréseként a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség 2004-ben nívódíjjal tüntette ki, Komló Város Képviselő-testülete “Komló Város Közművelődéséért” díjban részesítette a csoportot. Ilyen eredmények mellett talán mégis arra a legbüszkébb a társulat, hogy a 2015-ben megrendezett I. Komlói Amatőr Színházi Találkozó házigazdája lehetett és ott különdíjként – a Magyar Szín-Játékos Szövetség által ARANY minősítéssel kitüntetett – Nádassy László – Rejtő Jenő: A jutalomjáték című bohózatával fellépési lehetőséget nyert a Soproni Petőfi Színházban, valamint a Nemzeti Színházban. A társulat sikere a II. KASZT-on (2016) tovább folytatódott: a Magyar Szín-Játékos Szövetség a Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című vígjátékát EZÜST minősítéssel jutalmazta. A III. KASZT-on (2017) a Magyar Szín-Játékos Szövetség a Neil Simon: Furcsa pár című vígjátékát ARANY minősítéssel díjazta, Harka Jenő pedig a LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ díját vehette át. A társulatot a 2010-ben Harka Jenő elnökletével életre hívott “Súgólyuk” Színjátszókat és Előadóművészeket Támogató Egyesület segíti, a Súgólyuk Színház szakmai munkáját 2010-től Fajcsi Ferenc irányítja. Az egyesület jóvoltából, mely biztos anyagi hátteret teremt a minél színvonalasabb produkciók lebonyolításában, évről-évre teltházas előadások örvendeztetik meg a komlói színházbarátokat.

 

Szabad Színház

A székesfehérvári Szabad Színház 60 éve, megszakítás nélkül működő független színházi társulat Székesfehérváron. A kőszínházi időszakban a társulat állandó játszóhelyén a Székesfehérvár Belvárosában (Fő u.-Basa u. sarok) található Igézőben, illetve a környék kamara termeiben lép fel, a nyári időszakban pedig a hagyományos magyar színjátszás alapjaira építő utcaszínházi előadásokkal vesz részt a városi történelmi, kulturális fesztiválokon.
A társulatban jelenleg még az első, (alapítók) és már az ötödik generáció képviselői is játsza-nak, és, ami a legfontosabb: teljes egyetértésben.
15 éve foglalkozunk utánpótlás neveléssel is, ebből két éve már alapfokú művészeti képzés keretében. A nyári utcaszínházi, illetve a karácsonyi gyermekelőadásokba már bevonjuk a „Prikulicsok” utánpótlás csoport legügyesebb tagjait.
A független színházi társulás mögött egy egyszerű művészeti egyesület áll, 25 éve. A színházi előadásokhoz szükséges forrásokat pályázatok segítségével teremtjük elő.
Szívesen foglalkozunk klasszikus és kortárs drámákkal is, elsősorban olyan témákban, amelyek kiszorulnak a nagyszínpadokról. A Székesfehérvári Vörösmarty Színházzal (Ig: dr. Szikora János) nagyon jó kapcsolatot ápolunk, így a városban a „nagy”, és alternatív színház kínálata jól kiegészíti egymást.