Schwajda György Himnusz című művét adta elő a Pellérdi Mezőszél Tánc és Színjátszó Kör a KASZT versenyprogramjában. Az egykor tánccsoportként működő együttes tagjai a színjátszás felé fordultak az elmúlt években, főként vidám népszínműveket játszottak eddig. A csapat ezzel a produkcióval részt vett az országos Pajtaszínházi Szemlén a Nemzeti Színházban. Mentoruk id. Bagossy László volt.
A KASZT zsűrijében idén helyet foglal Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke és Lucie Málková rendező. Ők értékelik az idei produkciókat.
Swajda György szatírája egy proletár család abszurddá növelt lelki megnyomorításának látlelete több rétegű szociális, társadalmi mondanivalóval. Nem könnyű színpadra állítani, miközben remek játszási lehetőséget biztosít a színészeknek. A csoport ezzel élt is, de érződött rajtuk, a hosszú karaténidőszak próbanélkülisége miatt nem voltak könnyű helyzetben a felújításnál. Németh Ákos értékelésében elmondta: ő már látta ezt a darabot, legutóbb románul és így is működött, mert nagyon jól megírt mű. Groteszk vígjáték, amelyről neki a Tóték jutott eszébe.
Szerinte a pellérdiek mostani előadása a tempógondokból látszó bizonytalanságok miatt nem tudta azokat a humorforrásokat hatásosan, erősen teljes mértékben visszaadni, mint amikor például a házaspár az elidegenédésük közben már fél szavakból sem érti meg egymást. Ő ritmusbeli problémákat észlelt, lassúnak tűnt számára időnként a játék. A tempó fokozása mellett szövegbeli rövidítést javasolt a csapatnak és gratulált neki.Regős János szintén jól ismeri a darabot, amit ő műfajilag úgy határozna és rendezne meg, mint szívszorító komédia. Úgy vélte, a csoport mindent elkövetett, hogy a darabban rejlő feszült egyensúlyt tudják tartani azzal a játszási minőséggel, amelyet Shwajda szövege megkíván. Azt érzékelte: sikerült nekik a belső lelki erejükkel kivívni ezt. Hozzátette: a szövegbeli ismétlődésekben rejlő tartalmi variációk, finom színek szükségesek ahhoz, hogy a humor, az abszurdban rejlő dráma és sorsok megteremtődjenek. Ezek nem könnyű szakmai feladatok, de így elkerülhető a monotonítás. A színpadi teret ő túl szimmetrikusnak tartotta.
Lucie Málková azzal kezdte, Csehországban az abszurd drámának nagy hagyományai vannak az irodalomban, színházművészetben. Bátornak tartja a pellérdiek vállalkozását, mert ezt a művet, nem egyszerű színpadra állítani. Azért sem, mert ő rendezőként és dramaturgként is mindig azt az első kérdést tenné fel: miről akar beszélni a darab? Úgy látja, sok témát rejt ez a mű, a többrétegűsége ugyanakkor csapda is, hiszen jól ki kell választani az irányt, miről akar játszani a társulat. Ezt nehezen fedezte fel most. A mű abszurd humora gyakran az ismétlésekre, fokozásokra épül és itt az ívek, kulcsszavak megtalálása, hangsúlyozása javíthatja, viheti előre az előadást. Akárcsak a megfelelő tempó megválasztása.
Pataki András örömmel üdvözölte, hogy érdekes kísérletként nem a könnyen játszható és gyors, azonali sikert hordozó művekből választott darabot a csoport. Azt érzékelte, jól átgondolt, következetes volt a rendezés. Tetszett számára, hogy meghagyták abban az idősíkban, helyzetben működni az előadást, amiben megírta a szerző. Mindemellett azonban bizonytalanságot látott abban, milyen stílusban képes hatni, vonzani a produkció, annak groteszk humora, világa, helyzetei. A realista játékhoz nem érezte elég átéltnek a játékot, a stilizált megjelenítésben viszont a szituációk igazsága nem épülhetett fel teljesen.
A zsűri mindezekkel együtt gratulált a pellérdi csoportnak.
V.R. Fotó: Péter Szabó Zoltán