Baj-e ha egy előadás félredobja a dramaturgia és a színházi hatás minden(!) szabályát? Ha elmesél, és nem megjelenít? Ha nincs benne változás, folyamat, fordulat? Ha nem változik a tempó, a tónus stb.? Ha az üzenet az első percekben kiderül? Ha a forma első pillanattól kiismerhető? Ha a lelassított játékot nem tölti fel kivételes színészi szuggesztivitás, vagy szavakban leírhatatlan költőiség és erő, mint teszem azt Robert Wilson vagy Goda Gábor színházában? Meg lehet-e szegni majd az összes évezredes dramaturgiai törvényszerűséget, amellyel a színház hatni akar nézőjére? Persze! Ha közölni akar az alkotó, és valami elemi erejűt. Ha azért zökkenti ki a nézőjét, hogy szétzúzza a nézői rutin és megnyissa őt egy új gondolat befogadására.
Csakhogy a Fészek Színház előadásában se formai, se gondolati értelemben nincs semmi új. Az abszurd színház több mint hatvan éves (A kopasz énekesnő bemutatója: 1950). Elméletét a hiánydramaturgiáról (nincs jellem, cselekmény, szituáció stb.) Martin Esslin 1961-ben fogalmazta meg, de ő maga már1990-ben kijeleni: „Az abszurd színháznak vége”. Az elidegenedett létben bezárulunk és elvesztjük személyiségünk, és emigránsak leszünk a saját életünkben, ezt Franz Kaffka már egy évszázada megírta. Az előadás nem formakereső kísérleti színház, mert a formát már régen megtalálták. De elég jó színház-e? Sajnos nem. Pedig ritkán látni ilyen érdekes és rokonszenves színészt, mint Magyar József Színpadi jelenléte magától értetődő, önazonossága kivételes.
Csakhogy a nem létező helyzetekben, nincs semmi játéklehetősége. Róla és nem általa közöl az előadás. Nem tudom miért kellemetlenül kaján és gunyoros a két démon, isten, belső hang, akik elmondják, éneklik, skandálják, hogy ki is ő, mit is érez. Az pedig, hogy a hajléktalan lét maga lenne a szabadság!? Én ritkán látok kecskesajtot és körtét nemes borral fogyasztó elégedett csavargó-gourmet az utcákon. Egy fontos amatőr társulat nagyszabású provokációja megérdemli, hogy hasonlóan radikálisan reagáljak: szerintem a kísérlet nem sikerült.
-P.B.